Mit kíván a magyar nemzet? (kissé megkésve)
2011.03.16. 12:26
Ha Petőfiék is így halogatták volna kiadni azt a bizonyos 12 pontot, ahogy én írom a bejegyzéseket, bizony nem a '48-as forradalmat tartanánk nemzetünk egyik legnagyobb törekvésének, igaz?:)
Node most nem ez a lényeg.Engem inkább az érdekel, hogy ebben a hatalmas demokráciában mi valósult meg TÉNYLEG, mert ha jobban bele gondolunk, az évszázadok múlásával is ugyanott tartunk.Egyik legjobb példa erre az első pont, melyben kívánják
"a sajtó szabadságát, a censura eltörlését"-még ha az új médiatörvényt nem is említenénk, ez akkor sem valósulhat meg.Jogi, etikai cenzúra van, volt, lesz.
Jó, van felelős minisztérium és országgyűlés, ezzel 2-1 a javulásnak.ÁLLÍTÓLAG mindenki egyenlő, így a 4. pont is teljesül.3-1.
A többi rész a Nemzeti Bank meglétéről, a hadifoglyok szabadon bocsátásáról szól, amiről nem hiszem, hogy külön kell beszélni.
A lényeg az, hogy ahhoz képest, hogy bár papíron szinte egészében teljesültek a követelések, mindenki elégedetlen.Felmerül a kérdés, hogy akkor ők rosszul látták a megoldást?Feleslegesen áldozták erre az energiájukat és sokan az életüket?
Nem hinném.Szerintem csak arról van szó, hogy bár nálunk elvileg minden és mindenki egyenlő, annyi jogunk van, mint égen a csillag, fantasztikus demokráciában élünk, ez csak egy látszat.Mint a naaagy amerikai álom.Persze én sem láthatok bele mindenbe, sőt.Csak ha már március tizenötödike, meg kokárda és Nemzeti Dal, akkor már egy kis elgondolkodás.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Szerintekek: